Ismerjük meg ezt az egy sorban több személy számára is kényelmes ülést biztosító bútort. Egyszerű formája, az ülőlap amely négy lábra van fektetve, már a középkorban is előfordult. A Római és a Görög kultúrában már gazdagították, állatláb formájúra faragták a lábait, és különböző mintákat faragtak az ülő felületbe. Fémből is készítették, ezt a ráhelyezett párnák tették kényelmessé. Régebben a padot a falhoz erősítették, ez főként az északi népeknél figyelhető meg. Ez még a középkorból származik, amikor ezeket az ülőalkalmatosságokat a falhoz erősítették.
Az 1300-as években már előfordult, hogy háttámlát is készítettek a padnak. Ezek durván ácsolt darabok voltak. A padok oldala volt csak díszítve, mivel a többi felületet elfedték a terítők és a ráhelyezett párnák. A gótika hosszította meg a hátlapot, amely így baldachin szerű megjelenésével új formát hozott létre, melyet gazdag faragott dús díszborítással láttak el. A későbbi időkben a pad a támlás székhez kezdett hasonulni, ettől az iránytól csak az 1700-as években távolodott el, ugyanis ekkor tértek vissza a támla nélküli padokhoz. Mivel így a ráhelyezett párnáknak nem volt tartásuk, ezért kárpitozni kezdték a padokat. A mai időkben a padok széles spektruma elérhető, használják a lakberendezők a baldachinos és a kárpitozott változatot is, mi elsősorban a természetes tömörfa padokat készítjük, hagyományos módszerekkel, fa és fém lábbakkal.
